2017. júl 24.

A jóga helye, szerepe a gyerekek életében

írta: Brecz Vera
A jóga helye, szerepe a gyerekek életében

-avagy a jóga, mint szabadidősport-

yoga_coaching_blog_foto.jpeg

Az egészség, mint testi-lelki-szociális jólét állapota minden ember életében meghatározó jelentőséggel bír, kihat az egész személyiségre, egész életünkre. Tény, hogy a rendszeresen, megfelelő ideig végzett, életkornak megfelelő fizikai terhelés, még mérsékelt formában is igazoltan pozitív hatással van az egészségre. Ahhoz viszont, hogy korunk társadalmának elkényelmesedett, fizikailag inaktív, főként ülő életvitelét fel tudjuk váltani egy aktív, fizikai és szellemi teljesítőképességét megfelelően kihasználó felnőtt generációval, a sporttevékenységek gyakorlását és ezáltali megszerettetését már a korai gyermekkorban kell elkezdeni. Hazánk sajnos az élen jár a keringési, szív-és érrendszeri megbetegedésekben, - melyek az 50%-át teszik ki a halálozásnak -, holott rendszeres sportolással, testedzéssel ezek előfordulása megelőzhető lenne. Az adatok azonban azt is mutatják, hogy akik már gyermekkorban elkezdtek valamilyen sporttevékenységet, azok többnyire felnőttkorban és időskorban is folytatják - hiszen életmódjukká vált – ezzel is törekedve a prevencióra, ezáltal a fizikai-lelki jólét állapotának megőrzésére. A korai gyermekkorban, a mindennapi testnevelésen kívül ezért is fontos lenne a különböző szabadidős sporttevékenységek gyakorlása. 

„A rekreáció a szabadidő eltöltésének kultúrája. Az ember felfrissülésének, egészségének, munkavégző képességének újrateremtését, bővített újrateremtését jelenti, mely tevékenysége szerint lehet szellemi, vagy fizikai rekreáció.”        

 Bucsy Gellértné -Katona György: A rekreáció elmélete és gyakorlata, (2007), digitális tankönyv, Sopron

Óvodás korban természetesen még nem beszélhetünk valódi rekreációról azonban meg kell említeni, hogy számos vizsgálatból kiderült, hogy már az óvodáskorú gyermekek körében is gyakran megfigyelhető a helytelen testtartás, vagy a renyhe izomzat. Mindezen fellelhető fizikai tünetek a gyerekeknél később, megfelelő korrekció nélkül - felnőtt korban - akár súlyos, hosszantartó gerinc megbetegedésekhez és végső soron akár munkaképtelenséghez is vezethetnek. Ennek megakadályozására igen hasznos a jógagyakorlatok rendszeres alkalmazása

 A gyerekjóga megfelelő besorolásának érdekében, át kell tekintenünk a következő rekreációra vonatkozó fogalmakat:

„1.) Szellemi rekreációba tartozik 

  • Pihenés (színházba járás, olvasás, zenehallgatás)
  • Kreatív szabadidősportok (pl.: versírás, festés, zenélés, barkácsolás)

2.) Fizikai rekreáció részei:

  • Önként vállalt fizikai munka (horgászás, vadászás, kertészkedés)
  • Sportrekreáció”

„A sportrekreáció, amely a szabadidő eltöltését jelenti testedzéssel a fizikai rekreáció része. Elsődlegesen a fittség megőrzése a cél, vagyis a teljesítőképesség növelése, illetve annak megőrzése egy életen át.”

Bucsy Gellértné -Katona György: A rekreáció elmélete és gyakorlata, (2007), digitális tankönyv, Sopron, A rekreáció feloszthatósága

Céljából egyértelműen kitűnik, hogy a gyerekjóga, - a jóga gyakorlásának gyermekkorban elkezdett változata - biztosíthatja a szabadidősportok keretein belül a fizikai és szellemi jólétet. A jóga gyakorlása egy egész életen át tartó folyamat lehet, mely a kismamajógával kezdődik, majd a baba-mama jógával folytatódik (3 hónapos kortól 2 éves korig). A gyermek a harmadik életévét betöltve elkezdheti a gyerekjógát gyakorolni, mely három korosztályban valósulhat meg: 3 éves-6 éves korig: ovijóga, 7éves-14 éves korig: sulijóga, 14éves-18 éves korig: tinijóga, majd a felnőttként a jóga gyakorlása, ami egészen az öregkor végéig kitarthat, ezáltal is törekedve fittségének megőrzésére.

A fittség testi-lelki harmóniát jelent, melyet a legkönnyebben a sporttevékenységeken keresztül őrizhetünk meg.

A sportrekreáció többféle felosztása közül Dobozy, L. - Jakabházy L. (1992) felosztását figyelembe véve a következő kategóriákkal ismerkedhetünk meg:

„-hagyományos versenysportok

-gimnasztika

-testépítés, kondicionálás

-masszázs, szauna, relaxálás, JÓGA

-természetjárás-turizmus

-sporttanfolyamok

-sportüdülés”

Mindennemű sporttevékenységnek azonban a fizikai fittség elérésén túl életmódbeli, szervezeti struktúráló, és szocializációs hatásai is vannak, nem beszélve kommunikatív funkciójáról.

Heinemann, K. (1995) csoportosítása megfelelően szemlélteti a sportban rejlő szocializációs lehetőségeket:

  1. „A sport bevési és megszilárdítja a szociál-normatív cselekvésekben a készségeket és képességeket, azáltal, hogy az eltérő viselkedést és szabálysértő magatartást bünteti.
  2. Azáltal, hogy összehasonlítási alapot ad más cselekvésekhez, jelentősen hozzájárul a személyiség formálásához.
  3. Az egyén szociális viselkedésmódokat tanul meg a sportban, társadalomban is jellemző versenyhelyzetben.     
  4. A sport szociális kommunikácó tár sajátos jelképrendszerrel.
  5. A sport feladata lehet, hogy a társadalom bizonyos csoportjaiban a nem kielégítő szocializáció hiányát megszüntesse, vagy kiegyenlítse.”

Mindezen meghatározásokat áttekintve jól látható, hogy a szabadidős sporttevékenységeknek igenis nagy jelentősége van mind az egészség, mind a szocializáció területén. Amikor a gyermek jógázik a testi, a lelki és a szellemi élete is egységben van. A gyerekjóga elemei olyan testtartásokat is tartalmaznak, melyeket a gyermekek már iskolás kor előtt is gyakorolhatnak nemcsak egészségük megőrzésnek érdekében, hanem a kognitív folyamatok elősegítésére is- szabadidős sportként pedig egy életen át folytathatják - képzett óvónők, gyerekjóga és jógaoktatók segítségével. Önként választott tevékenységi formája révén biztosított, hogy a gyermek jól érzi magát gyakorlás közben, megteremtődik a testi-lelki harmónia, és mindeközben megtalálja helyét egy általa választott új közösségben is. Szemben a versenysportokkal, melyekben a gyermekek akár komoly pszichés sérüléseket szerezhetnek - magam is a Magyar Szinkronúszó Válogatott kerettagja voltam több éven keresztül, és tapasztaltam ezeket - a gyerekjógában a fejlesztésen kívül az együttlét, az önismeret, a belső harmónia megteremtése, és a közösségformálás dominál. A gyerekjóga látszólag könnyű gyakorlatai által a gyerekek megfelelő légzést, állást, járást, ülést, emellett kitartást, önuralmat, önbizalmat és testtudatosságot is tanulnak, - tehát a fejlesztés széles skálán mozog.

folyt.köv.

 

Szólj hozzá

egészség jóga szocializáció szabidősport fizikai fittség testi-lelki-fizikai jólét önkéntes tevékenység