2018. jan 20.

Jógacoaching az alapoktól

írta: Brecz Vera
Jógacoaching az alapoktól

A coaching kezdeti lépései gyerekeknél

Napjainkban egyre többen foglalkoznak kifejezetten gyerekek számára tervezett jóga foglalkozások oktatásával és vannak olyanok is, akik óvodapedagógusi, vagy tanári diplomával is rendelkeznek. E kétirányú végzettség együttes megléte igen szerencsés, hiszen egy gyerekekkel dolgozó szakember számára fontos az életkori sajátosságok, a mozgásfejlődés szakaszainak, a pszichés folyamatok alakulásának, vagy éppen a didaktikának az ismerete. A gyerekekkel töltött évek során azonban észrevettem, hogy vannak olyan hiányosságok, melyek feltérképezése igenis fontos lenne. Ilyen például az önismeret. 

fullsizeoutput_910.jpeg

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon minek egy gyereknek önismeret?

Erre azt válaszolnám, hogy egy gyereknek ugyanolyan (ha nem nagyobb) szüksége van arra, hogy ismerje önmagát és működési mechanizmusait, mint egy felnőttnek. 

És hogy mindez miért jó a gyerekeknek?

  • A mindennapi életben jobban helyt tudnak állni.
  • Ismerni fogják határaikat, erősségeiket, és gyengéiket.
  • Szembenézhetnek félelmeikkel, majd elengedhetik azokat.
  • Célokat állíthatnak fel, és megtanulhatják az érzelmeiket megismerni és nem utolsó sorban kezelni.
  • Láthatják, hogy valójában nincsenek egyedül problémáikkal, és megtanulhatnak egymásra figyelni.

Azt gondolom ezeket az előnyöket nem lehet vitatni. Az életben kevés olyan fórum van gyerekek számára, ahol ezekről a lényeges dolgokról egyáltalán lehetőség van beszélni, nemhogy még dolgozni, munkálkodni ezeken. Az óvoda, iskola területe nem kifejezetten erről szól, ott inkább a tananyag feldolgozásához szükséges képességeket/kompetenciákat fejlesztik, alakítják a pedagógusok. Természetesen a szociális kapcsolatok alakulásával az ember fia-lánya akaratlanul is elkezdi önmagát feltérképezni, de ez csak a felszín kapargatása. Az esetlegesen felmerülő konfliktusok kezelésére, problémamegoldásra, vagy éppen dühkezelési stratégiák elsajátítására nincsen lehetőség. A sport, vagy versenysport területe szintén nem erről szól. A családban van ugyan alkalom az ilyen fókuszú beszélgetésekre, de a gyermek családban betöltött szerepe teljesen más, mint amikor kortársai között kell helyt állnia…És hát valljuk be, egyszer minden gyerek felnő, - még a sajátunk is -,  és akkor igenis hirtelen fontossá válik hogy milyen lesz a társadalomban betöltött szerepe. Önismerete, problémamegoldása, konfliktuskezelése, időgazdálkodása, kreativitása, és még sorolhatnám. Hogyan lesz sikeres és boldog ember?

A jóga/gyerekjóga pozitív hatásairól már nagyon sokat hallhattunk, olvashattunk, szerencsésebb esetben felnőttként mi magunk is tapasztalhattuk, ezért essék most szó egy pár szó most a coahingról. A coaching valójában egy eredményorientált feladatkísérés. Hazánkban már egyre többen foglalkoznak life, vagy éppen buisnesscoachinggal, azonban a gyerekek körében is jártas szakember még kevés van. A coach/edző egy olyan ember, aki a lehető legjobbat akarja kihozni versenyzőjéből, ismeri annak minden tálentumát illetve rejtett tartalékát is, és ha kell, akkor a pálya széléről “bekiabál”, motivál a cél elérése érdekében. A coaching hasonlít a tanácsadáshoz, tanács adása nélkül. A jó coach értő figyelemmel hallgat, kérdez, és különböző alternatívákat ajánlhat fel, melyek megvalósításával a célok elérhetővé válnak. 

Az óráimon használok kérdőíveket, teszteket, különböző modelleket az erőforrások feltárására, ezek után az elérendő cél meghatározása következik, miközben folyamatosan ismerem meg egyre jobban a gyerekeket, ezzel együtt motivátoraikat. Az óvodáskorúak körében leggyakrabban előforduló coachingtémák az önismeretre, célok meghatározására, a kompetenciaérzés kialakítására, kezdeményezőkészség támogatására, tehetségondozásra, szorongásoldásra fókuszálnak. Természetesen az eredményes iskolakezdés támogatása mindig és örökké felvetülő coaching alap. Az idősebb, kisiskolás korosztály (12 éves korig) számára azonban már lehet cél a  komolyabb önismeret, az asszertív kommunikáció alakítása, célkitűzési/értékelési stratégiák megismertetése, illetve az önálló tanulás kialakítása is. 

Hogyan néznek ki a Jógacoaching foglalkozásaim?

A közel 75 perces foglalkozások során van egy rövid coaching és egy gyerekjóga óra. Ennek a két résznek nincsen kőbe vésett időtartama, mindig idomul a csoport éppen aktuális lelki állapotához. Előfordul, hogy hosszabb a coaching rész, van azonban olyan, amikor inkább a jógára van nagyobb szükségük a gyerekeknek. A jógacoaching foglalkozás coaching része leginkább egy csoportos coachingra hasonlít, hiszen hasonló problémákkal, élethelyzetekkel,  konfliktusokkal találkoznak a fiatalok életkorukból adódóan. Egyes esetekben azonban megoldásközpontú coachingot használunk. Mindenkinek van egy füzete, melybe jegyzetelve haladunk. A nagyobbak saját maguk írnak, jegyzetelnek, rajzolnak bele, a kisebbeknek a szülők, illetve én segtítek a jegyzetelésben. Az órákat általában “megérkező” beszélgetéssel szoktuk kezdeni. Ezekhez a kezdeti beszélgetéskhez vegyesen szoktam használni a különböző boltokban is kapható kártyákat, illetve a saját magam által készítetteket. Egy pár jól használhatót megemlítek ezek közül a teljesség igénye nélkül. 

  1. Pozitív gyerek vagyok vagyok kártya (Bagdi Bella) - ez a kártyacsomag pozitív megerősítéseket tartalmaz, melyeket lehet  értelmezni, de előfordult már olyan is, amikor a hiányterület/vakfolt feltérképezésére használtam.
  2. Jógakártya -Ezekből többféle kapható a piacon, a jógaászanát ilyenkor összekötöm az érzelmi területtel, fejlesztendő területtel.
  3. C.Érzelmek birodalma (pszichológiai társasjáték)- A társasjátékból az érzelmeket ábrázoló kártyákat használva átbeszéljük az alapvető emberi érzelmeket. Ennek különböző fokozatai lehetnek. Első lépcsőben a saját érzelmek megismerése, felismerése a cél, de a későbbiekben már beszélgethetünk arról a gyerekekkel, hogy társaikon hogyan veszik észre az adott érzelem megnyilvánulását.fullsizeoutput_93a.jpegA beszélgetések alatt a coach figyel, és a fejében jegyzetel. A hallottak, látottak alapján tudunk továbbhaladni, hétről-hétre. A további foglalkozások során egy közösen meghatározott cél irányába haladunk tovább. A heti alkalommal történő rendszeres találkozások és gyakorlások jó alkalmat adnak arra, hogy a gyerekek érzelmi biztonságot nyújtó közegben fejlődhessenek mind testileg mind lelkileg.

 

Szólj hozzá

önismeret jóga coaching coach gyerekjóga jógacoaching gyerekcoaching