Miért jó a JÓga?

Mikor kérdeznek a szülők, pedagógusok, hogy „Miért olyan jó a gyerekjóga?”vagy, hogy „Tetszik a gyerekeknek?”, akkor próbálom lényegre törően, szakmailag megválaszolni, hogy miért is imádják ezt a semmihez sem fogható mozgásformát.

Mára már több kutatás is alátámasztotta a gyerekjóga jótékony hatását, de ezeket a szakmai cikkeket, adatokat számomra mindig felülmúlja az, ahogyan látom a gyerekekben végbemenő változást. A közösség ereje, az egyre nyíló érdeklődés, az egyre erősebb, koordináltabb, tudatosabb testmozgás, az egyre koncentráltabb elme, és egyre mélyebb gondolatok kibontakozása óráról –órára magával ragadnak. Ezekről nehéz beszélni. Olyan élmények, olyan lenyomatok, amik örökre megmaradnak bennem. Ezeket én viszem haza magammal az órák után. Egy-egy elégedett mosoly a mindig elégedetlenkedő arcán, egy felszabadult nevetés attól, aki soha nem merte hallatni a hangját, vagy éppen egy diadalittas mosoly, amikor végre sikerül egy nehezebb ászana.

Élsport vs Jóga

Szinkronúszó válogatottként tudtam, hogy ha egyszer felnőtt leszek, és édesanya, tuti, hogy az én gyerekem nem fog semmilyen élsportot űzni, és nem azért mert a testmozgást nem tartom fontosnak! Sőt!

Óvodapedagógusként, pedig azt tudtam, hogy ezt a „jóga dolgot” már minél hamarabb, minél több gyerekhez el kellene valahogy juttatni.

A jóga magával ragad, segít áramolni, miközben biztonságot, stabil alapokat ad

Az évek távlatából biztosan állíthatom, hogy (én is) „megfertőződtem” jógával és a gyerekek pedig - akik nem azért jönnek, mert az orvos javasolta nekik, vagy mert fáj a hátuk -, hanem csak úgy, véletlenül belecsöppenek a jógába, egyszer csak azon veszik észre magukat, hogy imádják! Jönnek melegben, jönnek hidegben, jönnek esőben és napsütésben sőt, még akár iskolai szünetben is képesek eljönni órára! Ha pedig véletlenül betegség miatt kimaradt egy óra, akkor amiatt képesek rettentően sajnálkozni. Egyszerűen nem értik a szülők, hogy „Pedig hulla fáradt már ez a gyerek, de a jógát egyszerűen nem akarja kihagyni! Pfff...ki hallott már ilyet?!”

 Na igen. Ilyenkor mosolygok, és csak annyit mondok, hogy ez a jóga bizony ilyen...:)

 Egy életen át...

Emlékszem, amikor kurtán – furcsán néztek rám az első mantrázásnál, és arra is emlékszem, amikor szívemet melegség öntötte el, mert fél év elteltével olyan igazi, mély, egész termet beterítő Om-ot zengettek a gyerekek.

Legelőször a felszabadult légkör ragadja magával őket, az, hogy nem kell senkinek sem megfelelni, nem kell versenyezni, „csak” együtt dolgozni, „jelen lenni”. Aztán később, kicsit komolyabbra fordulva, egyre több ászana érkezik. Először játékosan, de aztán igazi kihívássá is válhat, olyannyira, hogy akár még a szabadidejükben, otthon is képesek jógázni ezek a gyerekek! Szépen lassan egyre több időt töltenek a jógával, néha már képesek a relaxációt várni az óra elején...

Aztán persze van olyan, hogy az élet úgy hozza, hogy többet nem tudunk találkozni. Ilyenkor szomorú vagyok kicsit, de amikor pár év múlva meglátom az egyik már kamasszá érett régi gyerekjógásom jógás képét a Facebookon, akkor örvendek belül, hogy ő is „jógafüggő” lett:)

És tanárként ilyenkor hálás vagyok, mert tudom, hogy ez a lehető legjobb dolog, amit tehettem értük...