Megszületett várva várt gyermekünk, és alig telik el egy kis idő, ez a kedves, tündéri lény önálló életre kel, nem akar többé szót fogadni kedves anyukájának/apukájának, sőt lázad!

Lázad a boltban -ha nem kapja meg a túró rudit, vagy csokit,- lázad reggel, hogy ő márpedig nem fog sietve öltözni, sőt vannak olyan ruhadarabok, melyeket egyáltalán nem hajlandó felvenni. Imádott, szeretett gyermekünk képes ilyenkor a végletekig elmenni, sírni, toporzékolni, hangosan (lehetőleg mindenki számára jól láthatóan) kiabálni, sőt egyesek még a földre is képesek levetni magukat céljaik elérése érdekében.

Ilyenkor felvetődik a jogos gondolat, hogy vajon mit lehetne tenni imádott, szeretett gyermekünkkel, hogy mégse szóljanak ránk a boltban megvető tekintetek között, hogy valamit csináljunk már gyermekünkkel.

Nehéz ügy. Azonban a célt szem előtt tartva kell a problémát megoldani. 

A dackorszak kezdete azt jelenti,hogy a gyermekünk önálló akaratára ébredt, sőt ezt meg is próbálja használni.

Vajon mi történik, ha ezt a képességét nem megfelelően kezeljük?

A.) a sok, kellő színpadiassággal előadott hisztik hatására eléri, hogy szülei megtegyék amit akar (csoki, játszótér, játék megvétele, iskolából/óvodából lógás, nem evés, stb.) A gyerek nyer.

B.) a szigorú szülőt nem hatja meg gyermeke semmilyen hisztirohama, nem enged soha, semmiben, semmit. A szülő nyer.

A coachingban is használt win-win (mindenki nyer) állásra azonban mégsem lehetetlen kihozni az adott helyzetet.

Hogy hogyan?

Azt mindenképpen fontos tudni, hogy a gyermek életében, fejlődésében, érésében ez egy nagyon fontos mérföldkő, hiszen ráébred arra, hogy hogyan tudja akaratát érvényesíteni, vagy éppen alárendelni mások akaratának. Ha nem a megfelelő módon kezeljük a helyzetet, félrecsúszhat a nevelés, és lehet egy állandó hisztiben élő, szüleit befolyásoló örökifjúnk, (akivel lehetetlen lesz együtt dolgozni felnőtt korában, mert nem fogja tudni elviselni, ha nem az történik, amit ő akar) vagy ellenkező esetben lehet egy "nekem mindegy"  típusú, mindenki akaratának magát alárendelő hánytatott sorsú alacsony akaratérvényesítő képességel/önmegvalósítással rendelkező felnőttünk nagy korára.

A megoldás a helyzetek megfelelő kezelésében rejlik. Örüljünk, hogy gyermekünknek van önálló akarata, azonban azt is tudatosítani kell benne, hogy bizonyos helyzetekben nem dönthet, akaratát alá kell rendelnie szüleiének/vagy a felnőtteknek, mégha ez neki nem nagyon tetszik, akkor is. Ezt el lehet mondani gyermekünknek, és mint szülőnek törekednünk kell arra, hogy teremtsünk olyan helyzeteket, melyben szabadon dönthet a gyerek.

Ilyen esetek lehetnek:

• reggeli kiválasztása két opció közül 
• ruházat kiválasztása két opció közül
• játék/csoki választása két opció közül
• játszótéri/szabadidős program kiválasztása két variáció közül

(Vagy bármi más, számunkra nem nagy jelentőséggel bíró dolog közül felajánlani a választás lehetőségét).

Ilyenkor a  gyerek látni fogja, hogy kap lehetőséget a szabad választásra és szabadon dönthet, tehát megtanulja, hogy igenis van saját akarata, melyet gyakorolhat bizonyos esetekben.Tehát az akaratérvényesítés működik.

A szülő "nyereménye" pedig az lesz, hogy míg a kis dolgokban enged gyermekének, a nagyobb jelentőséggel bíró ügyekben azonban hiszti nélkül tudja érvényesíteni akaratát és így mindenki jól jár. Ez a win-win.

A gyerek így egy idő után nem fog akaratpróbákat tenni, mert tudni fogja, hogy vannak olyan helyzetek, melyben egyedül ő dönt, és döntését a szülei tiszteletben tartják, tehát nem kell tovább próbálkoznia ezzel   a funkcióval többé, mert működik. A szülőnek pedig nem kell több kínos hisztrohamot, kiabálást, vagy csendes zokogást átélnie.

:)