2017. máj 07.

My Art Coaching

írta: Brecz Vera
My Art Coaching

img_1999.JPGHazánkban még kevésbé ismert ez a technika, mely külföldön számos országban, iskolában, felsőoktatási intézményben már elfogadottá vált. A coaching módszertana már széles körben elterjedt Magyarországon, azonban a gyerek coaching területe csak most alakul. Maga a coaching folyamat gyerekek esetében főként megoldásközpontú, ez azért pozítv előmenetelű, hiszen nem a problémákat kell feszegetni, nem kell folyamatosan felidéznie a gyereknek a nemkívánt állapotot, és nem kell faggató kérdéseket sem feltenni. A coaching folyamat nem a múltra összpontosít, hanem a jelenben dolgozik és a jövőre fókuszál. Zsenialitása abban rejlik, hogy nem tanácsadás, és nem pszichológusi mélylélektani munka, hanem támogatása azon önismereti, és kompetencia fejlesztő folyamatoknak, mely által a kliens -jelen esetben a gyermek- saját maga lesz képes felismerni a számára legmegfelelőbb megoldást. Ezt Weöres Sándor gyönyörűen megfogalmazta:

Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:

Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.

Ki ne látott volna olyan gyereket, aki az egyik percben dührohamot kap, majdan egy kicsit később egy megszeppent csendes, békés szeretre áhítózó gyermekké vált? A gyerekek sok változáson mennek keresztül, és általában a változáshoz való alkalmazkodás nem mindig egyértelmű, magától adódó. A bennünk rejlő feszültség megszűntetésére való késztetés belső motivációnk akár felnőttről, akár gyermekről van szó. Ez a belső feszültség többféleképpen törhet a felszínre. Agresszív viselkedés, dühkitörések, szorongó vagy akár félénk magatartás formájában is megnyilvánulhat.

Azonban nem csak a viselkedésben megynilvánuló akadályokat lehet coachinggal sikeresen kezelni, egy iskolakezdés, költözés, óvoda/iskolaváltás, válás, önbizalomhiány, társas kapcsolatok nem megfelelő alkulása is okozhat elakadást, melyben jól jöhet egy coach segítsége.

A coaching folyamat egy általában 5-8 alkalomból álló üléssorozat heti rendszerességgel, alkalmanként 60-90 percben, illetve otthonra kapott házifeladatokkal. A közösen kijelölt cél elérése érdekében a coach különböző támogató módszereket kínál fel a gyermek számára, melyek között az önkifejező alkotás is szerepel, mint az art coaching része. A folyamatos visszajelzések, pozitív megerősítések és az új minta elsajátítása után a coach feladata véget ér, a kívánt célt elérte a gyermek.

Brecz Vera

 

Szólj hozzá

agresszió szorongás változás motiváció kompetencia önbizalomhiány válás coaching dühroham iskolaváltás társas kapcsolatok belső feszültség art coaching gyerek coaching beilleszkedési zavarok művészeti önkifejezés